A reziliencia ma már alapfogalommá vált a pszichológián belül. De mit is jelent, mitől függ, hogy
ki mennyire reziliens? Fejleszthető-e a rezilienciánk?

A reziliencia lelki ellenállóképességet jelent. Egy olyan képesség, aminek ha birtokában
vagyunk, akkor jobban tudunk alkalmazkodni a környezetünben történő változásokhoz, a
stresszhez, a nehézségekhez. Ha valami váratlan vagy nehéz esemény ér minket, akkor
gyorsan vissza tudunk térni az eredeti jó állapotba, az egyensúlyunkba.
Három típusát különböztethetjük meg a rezilienciának:
Az első típusba olyan személyek tartoznak, akik úgymond magas rizikójú háttér (például nehéz anyagi-és szociális körülmények) ellenére is jól alkalmazkodnak az élethez és annak megpróbáltatásaihoz.
A második típusba olyan személyek tartoznak, akik stresszes körülmények ellenére ki tudnak alakítani egy pozitív alkalmazkodást, és hatékonyan küzdenek meg a stresszel.
A harmadik típusba olyan egyének tartoznak, akiket valamilyen trauma ért és ebből sikeresen felépültek. Ezt egyben traumásnövekedésnek is nevezhetjük. Ilyen trauma lehet például valamilyen sorscsapás, háború,természeti katasztrófa, családi problémák, abúzus, vagy más olyan esemény, ami az egyén teherbíró képességét jelentősen próbára teszi.
A reziliens személyekre, vagy gyerekekre jellemző, hogy magas érzelmi intelligenciával bírnak,
hatékonyan és aktívan küzdenek meg az őket érő akadályokkal és nehézségekkel, rugalmasak.
Általában rendelkeznek valamilyen életcéllal, és inkább veszélykerülők. Jól tudnak
együttműködni másokkal. A kutatások azt mutatják, hogy a szülői nevelési stílus hatással van arra, hogy mennyire lesz ellenálló valaki akár gyerek, akár felnőtt korában. Az elfogadó, támogató, szeretetteljes szülői nevelés elősegíti a reziliencia kialakulását és fejlődését, illetve úgymond védőfaktorként is működik, ezzel is segítve, hogy a negatív élettapasztalatokon könnyebben felülkerekedjünk.
Azonban akkor is válhat valakiből később reziliens egyén, ha ezek nem adatottak meg, vagy
nem voltak teljesen jelen gyerekkorában, sőt. Gyakran találkozunk azzal, hogy nehéz sorsban
felnövő gyerekek később reziliens felnőttekké válnak. Vannak olyan tényezők, amik ebben
segítségünkre lehetnek, például egy támogató személy, vagy közeg. Ez lehet egy családtag,
pl.nagyszülők, de lehet egy tanár, pedagógus is, barátok vagy valamilyen közösség. Belső
tényező pedig lehet az intelligencia, vagy egy pozitívabb belső énkép. A hit is egy erőteljes
védőfaktor tud lenni.
Tehát összegezve, a reziliens személyek rendelkeznek olyan belső személyiségjellemzőkkel,
amik elősegítik az ellenállóképességet, és/vagy gyermek-és serdülőkorukban volt legalább egy-
két olyan személy, akik támogatták őket és szeretettel fordultak feléjük.
Na de hogyan fejleszthető a reziliencia?
A pozitív énkép, önbizalom nagyon sokat segíthet nekünk az alkalmazkodóképességünk
fejlesztésében. Ugyanígy az is, ha azt érezzük, hogy van irányításunk az életünk felett, és le
tudunk győzni akadályokat. Sokat segíthet, ha fejlesztjük az önismeretünket, és ezáltal jobban
összhangba kerülünk az érzéseinkkel, vágyainkkal, céljainkkal.
Életcélok felállítása szintén segíti a rezilienciánk növekedését, továbbá ha odafigyelünk önmagunkra, gondoskodunk magunkról – például megismerjük és figyelembe vesszük a határainkat. A támogató közösség vagy csoport szintén hozzájárul a lelki ellenállóképességünk fejlődéséhez.
És nem utolsósorban egy pszichológus felkeresése is segítségünkre lehet, különösen, ha elakadtunk valahol, és azt érezzük, hogy nem tudunk megbirkózni az akadályokkal, nagyon negatív az énképünk, vagy nincsen elegendő belső erőnk a stresszes helyzetek legyőzéséhez, vagy ha valamilyen traumán mentünk keresztül. Ennek feldolgozása erőt adhat, aminek birtokában kicsit talán könnyebben nézünk szembe a kihívásokkal és nehezebb helyzetekkel.
Ha kíváncsi vagy, te mennyire vagy reziliens, az alábbi tanulmány mellékletében találsz egy